Egy sírkert meséje

Hol volt, hol nem volt… Ezt a posztot is kezdhetnem így, hiszen ha ellátogatunk a Fiumei úti sírkertbe egy szinte egész napos séta után a régmúltat mutatja meg nekünk. Félreértések elkerülése végett nem követek semmilyen irányzatot, de szeretek egyedül elmenni évente egyszer erre a helyre, és elmélkedni egy picit, gondolkozni, szabadban lenni. Természetesen még azelőtt, mielőtt az utolsó falevél is lehullana, hogy még az ősz néhány pillanatát elkaphassam….
A Fiumei úti sírkert Budapest legrégebbi temetője, hivatalosan 1849
áprilisában, virágvasárnapon nyitották meg. Emellett arról is nevezetes,
hogy a nemzet egykor élt nagy méltóságai, művészei, politikusai,
irodalmárai, tudósai nyugszanak itt.

A pesti lakosok először nehezen barátkoztak meg az újonnan átadott sírkerttel,
mert az jócskán kívül esett a város frekventált területétől,
gyakorlatilag a peremvidéken helyezkedett el, és csak nehezen járható
dűlőkön keresztül lehetett megközelíteni. Létrehozása azonban mégiscsak
szükségszerű volt, ugyanis a régi alapítású terézvárosi, józsefvárosi és
ferencvárosi temetők akkor már jó ideje folyamatos helyhiánnyal
küszködtek.

Az első, országosan nagynevű személy, akit itt helyeztek végső
nyugalomra (jóllehet családtagjaitól távol, akik a temető másik oldalán
nyugszanak) Vörösmarty Mihály volt 1855-ben. Az 1860-as évektől kezdve a
temetkező pesti polgárok számára egyre népszerűbbé vált a Fiumei úti
sírkert.
Presztízsét és „Nemzeti Pantheonná” válását különösen a
kiegyezést követő színpompás újratemetések alapozták meg. Az 1849.
október 6-án kivégzett Batthyány Lajos gróf, akit közvetlenül a halála
után ferences atyák földeltek el szép csendben, 1870-ben már méltó
búcsúztatást kaphatott, 1874-ben pedig felépült mauzóleuma is. A
mauzóleumot az a Schickedanz Albert tervezte, aki a Szépművészeti
Múzeum, a Műcsarnok épületét és a Hősök terén álló millenniumi
emlékművet is.

Sírkerti séták szeptember 22-én kisvonattal és idegenvezetővel az alábbi
időpontokban: 10:00, 12:00, 14:00, 16:00. A séták másfél órásak, utána
tárlatvezetés a Kegyeleti Múzeumban. További információért a sírkert honlapján érdemes nézelődni.

Tényleg jó itt sétálni, nézelődni, elgondolkozni a múlton. Közben a kert élővilágát is figyelni szoktam, van esély rá, hogy összefutunk mókusokkal, harkállyal, cinkékkel, fenyőrigóval és még nagyon sok más kedves kis aprósággal…

Kellemes magányos séták ezek… Ez a hely tájfotózásban sem utolsó, csak kell tudni merre kell menni. Azon meglepődtem, hogy már a tél kopogtat lassan, de még mindig látni az ősz legkülönbözőbb színvilágát.


Néhány különleges tájfotó is készült. Az alábbi fotóból az első eredeti, a második kicsit átdolgozott.


Nekem legjobban itt a szobrok tetszenek, mindig elvarázsolnak. Egyedi megformálásuk, feltűnő szépségük magával ragadnak. Mindig készítek pár képkockát róluk… A sírok megmunkálása se semmi, igazi remekművek.


És mint írtam, itt az állatvilág sem utolsó. Ha tudjuk, hol van etető – könnyen fotózhatunk akár mókust is. Szerencsére volt olyan, amelyikben kaja is volt, de sajnos láttam olyat is, amelyik teljesen üres volt. Persze ilyenkor belegondolok abba, hogy igazából nekem sincs időm mindennap feltölteni őket otthon. De mindig örülök, ha madáretetőt látok, szeretem, ha gondoskodnak a csöppségekről, hiszen most már a hidegebb, téli időszak jön. Persze itt sem maradtak el a még fellelhető, csodaszép ősz végi színvilág “képviselői”…

 


Remek egy séta volt, de tényleg. Kifelé menet még készítettem a sírkertről egy-két hangulatfotót. Aki teheti, ne hagyja ki! Remélem kedves Olvasóimnak is kedvet csináltam hozzá 🙂





This entry was posted in Egyéb kategória and tagged , , , , , , , , .

2 Comments

  1. Bacu 2017.11.19. at 11:16 #

    Mindenképp megnézem legközelebb.
    Köszönöm a tippet.

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*